Jóslat
devizahitel ügyben
Írta Dochnal Róbert
(2014. 01. 19.-én)
A "devizahitelek"
témájában lefolytatott egyoldalú kizsákmányolásban hatósági
asszisztencia kíséretében az emberek megzuhantak, a magas
életkedvtől és a "valamit megvalósítani ami az életemet
segíti"-től, az "valami nem stimmel"-en keresztül,
haladva lefelé a "küzdenék ellene, de egyedül nem jutok
semmire", eljutva végezetül a mély apátiában, ahol "semmit
sem tehetek" pokol mélységébe.
Vannak, akik képtelenek
voltak ebből az állapotból felállni, Őket most is siratja
családjuk.
Vannak, kik az élet
irányába fordultak és a gödör mélyéből, még ha nem is látták
a remény fényét, legalább eldöntötték, hogy létezik ilyesmi,
kell hogy legyen megoldás, hiszen az élet él és élni akar. Na
ezek az emberek elkezdtek kimászni a pokol legmélyebb bugyrából,
a teljes hatás és kilátástalanság állapotából.
Az út felfelé átmegy
egy pár állomáson, ki-ki a maga vérmérséklete szerint időzni
fog egyik vagy másikban, rövidebb vagy hosszabb ideig, kisebb vagy
nagyobb hatásokat keltve, de átmegy az alábbi állapotokon,
állapotok melyek előre megjósolják a társadalmunkban majd
lezajló eseményeket.
Felfelé haladva az első
állomást a bánat jellemzi, ahol az ember megsiratja a veszteségeit
és az eltékozolt életét, amit egy gátlástalan parazita oltárán
áldozott fel. Társadalmi szinten egy teljes bénultságot
tapasztalhatunk, itt nincs semmi akció, az emberek semerre nem
mozdulnak, nem tesznek semmit. Ha elvesznek tőlük valamit, elég
Őket odébb tolni, mert nem reagálnak semmire. A sírás az
egyedüli akciójuk.
Majd feljebb megy,
megérkezik a félelem birodalmába, mely tele van tűzdelve oly
mértékű (többnyire képzelt) fenyegetésekkel, melyek
bénultságot, rettegést, kétségbeesést és szorongást váltanak
ki az emberből. Ebben a tartományban az ember csakis a menekülésen
gondolkozik, igen nehéz segítség nélkül tovább felfelé menni.
Sok segítség, reménykeltés és konkrét szellemi támogatással,
vagy pusztán ránézve arra, hogy a vélt fenyegetések nem is
valósak- ez józan észt, megfigyelést, bátorságot és
élni-akarást kíván-, az ember feljebb lép egyet. Társadalmi
szinten ez tömeges elmenekülést jelent, legyen az kivándorlás az
országból, vagy "bemenekülés" a tv elé, a monitor
mögé, a család mögé. Lasszóval sem tudsz befogni egy embert,
mert amint leveszed róla a szemed, eltűnik, eliszkol.
Felfelé haladva
megtaláljuk a legrombolóbb állapotot, melyt a düh jellemez. Itt
az ember oly mértékű gyűlöletet és fájdalmat fog érezni, hogy
mérlegelés nélkül bármit meg fog állítani, legyen az jó vagy
rossz- semmi sem számít, ha valami csak áll azt sem fogja
szívlelni és ezt is meg fogja akadályozni. Ez a "Mit ácsorog?
Haladjon tovább!. Hová megy? Azonnal álljon meg!". Társadalmi
szinten ésszerűtlen zavargásokat, céltalan dühkirohanásokat
fogunk tapasztalni, robbantgatásokban, szórványos pusztító
akciókban kifejezve. Itt jók és gonoszak egyaránt áldozatok
lehetnek, pusztítás mérlegelés nélkül
Elérkezve az utolsó a
pusztítással foglalkozó állomásra, megleljük a nyílt
ellenségeskedést. Ez nyílt háború, ahol az ember a saját
igazáért harcol, figyelmen kívül hagyva bármi más véleményt,
igazságot, realitást. Tekintet nélkül van bárkire és bármire,
ami nem azonosul a saját elképzeléseivel. Az igazságot mindig a
saját elképzeléseihez ferdíti a cselekedetei igazolásához.
Társadalmi szinten megkapjuk a forradalmakat, a vérrel áztatott
utcákat, ahol az ember vagy úszik az árral, vagy holtában viszi
az ár.
Ezeknél feljebb fognak
csak megjelenni az ésszerűség azon szikrái, melyek konkrét és
tartós megoldást eredményeznek, ahol kommunikációval meg lehet
oldani a dolgokat civilizált módon.
Röviden összefoglalva:
lesznek zavargások, lesznek áldozatok, végezetűl születni fog
elfogadható megoldás is. Mindennek csak idő és értelem kérdése.
A mostani rendszer a haláltusáját vívja. Ez tény. Sajnos még
nem jöttek erre rá. Én már most sajnálom a pénzügyi rendszer
működtetőit és a kiszolgálóikat, mert a napjaik meg vannak
számlálva, az óra ketyeg, és csak és kizárólag rajtuk múlik,
hogy hogyan ér véget számukra ez a játszma, mert a társadalom
megállíthatatlanul megy felfelé.
Az egyénnek az a dolga,
hogy megerősödjön mint tudásban, mint anyagilag, továbbá
megerősödjön mint csoport, azaz tömörüljön csoportokba vagy
támogasson jóra való csoportokat, melyek a többség érdekében
munkálkodnak.
A bankároknak az a
dolguk, hogy belássák ennek a kizsákmányoló játszmának vége.
Térjenek a tisztesség és őszinteség útjára, majd nyújtsanak
kárpótlást az okozott károkért. Bocsánatot nem kell kérni,
elég ha jóváteszik az okozott károkat messze menően azon
mértéken túl mint, ami elvárható lenne tőlük. Így talán
megússzák a retorziókat és esélyük nyílna egy tisztességes
élethez....
A politikusoknak az lenne
a dolguk, hogy a Nemzet és a Haza oltárán kezdjenek el
fáradhatatlanul munkálkodni, de sebtében.
A hatóságoknak -a
törvényszolgáknak- pedig az a dolguk, hogy alázattal kezdjék el
szolgálni az egyéneket, a Nemzetünk és a Hazánk érdekében,
Hogy egy boldogabb és civilizáltabb életet élhessünk.
