A Küszöb

A Küszöb

írta: Dochnal Róbert (2013. 01. 12.-én)

A küszöb általában egy ajtóban van, annak is az alján. Az épület szempontjából többnyire a két helységben lévő különböző padlóburkolatokat hívatott elválasztani, bizonyos esetekben az ajtótok merevségét biztosítja. Sokféle megjelenése van: keskeny, széles, alacsony, magas, süllyesztett, akadálymentes, stb. Manapság „átmenő” küszöböt szoktak építtetni a megrendelők, hogy zavartalanul és akadálymentesen át tudjanak haladni az egyik szobából a másikba. Vannak közintézmények, ahol már a bejárati ajtónál is átfutó burkolatokat építenek- azaz nincs küszöb- pedig a kültéri burkolat szintje lejjebb kellene, hogy legyen, mint a beltéri, nehogy a kinti időjárási viszonyokból eredő csapadékok becsordogáljanak az épületbe.

Épp a napokban hallgattam egy előadást a magyar házépítés szakrális mivoltáról. Az előadó szerint a ház építése során a bejárati ajtó küszöbe alá szokás volt áldozatot elhelyezni. Hogy az „odatemetett” áldozat az a telken termő értéket képviselő nővények, termények és gyümölcsök voltak, vagy ennél keményebb dolgok, mint egy élő macska, vagy tegyük fel Kelemen mester felesége, azt most itt csak olyan mértékben említem, hogy a küszöbnek van valamilyen jelentősége az építészeti funkcióján túl.

Egy másik előadásban azt hallottam, hogy „magyar ember nem lép a küszöbre, mert ha megtenné, akkor felszabadulnak az ott lakozó ártó szellemek”. Ez a gondolat visszaköszön más kultúrákban is, mielőtt Marco Pólót a Nagy Kublaj Khan színe elé eresztették volna, a palota egyik bölcse a tanácsai között azt is elmondta, hogy be- és kilépéskor lépje át a küszöböt, mert az életébe kerülhet ha nem így cselekszik.

Tehát, van valami ezzel a küszöbbel nevezett tárggyal.

Az emberek sokféle megoldásokat találtak ki a dolgaik és különböző problémáik megoldására. Amikor kétsége nem fért egy megoldáshoz, olyan magasan helyezkedett el a bizonyossága, hogy azt hitnek nevezték. A hitben nincs semmi nemű kétség, az úgy van és kész, teljes bizonyosság végtelen tudás, mint az, hogy holnap is felkel majd a nap. Ha ezt a hitet megtűzdeljük egy kis kétellyel, de nem túl sokkal, akkor egy valamilyen fokú tudásról beszélünk, mint az, hogy holnap is felkel majd a nap, hiszen már hosszú évek során mindig is így volt, de a múltkori napfogyatkozás, az ebben az életben ennek valamely mértékig ellentmondhat….. Az ember mélyebbre mehet, amikor érzékeli a megoldandó problémát, de nem tudja hogyan- és a nem-tudás állapota áll fenn. Lejjebb megtaláljuk a szerencsét, mint megoldást, a babonát, illetve a teljes tétlenséget.

A fentiek tükrében, milyen szinten helyezkedik el az, hogy „magyar ember nem lép rá a küszöbre, mert felszabadítja az ártó szellemeket”? Talán hit? Tudás? Babona? Hát, ember válogatja, ki hol éppen van ezzel kapcsolatban….

Ha még egyszer megvizsgáljuk a küszöb térbeli elhelyezkedését,- mint az ajtó alja- láthatjuk, hogy ez az az elválasztó vonal két tér között, a példa kedvéért: folyosó-hálószoba, udvar-ház beltere, stb. Ezekben a terekben más-más állapotok uralkodnak, a folyosón közlekedünk, a hálószobában pihenünk, az udvaron dolgozunk vagy esik az eső, míg a házban másféle tevékenységek zajlanak illetve más állapotok uralkodnak éppen, stb.

Ha rendelkezünk egy bizonyos fokú szabadsággal, akkor mi döntjük el, hogy éppen mely térben vagy állapotban vagyunk- ha fürdeni akarok, akkor bemegyek a fürdőszobába, ha aludni akarok, bemegyek a hálóba. Azért mondom, hogy kell ehhez egy bizonyos fokú szabadság, mert például egy börtönben, nem az elítélt dönti el, hogy éppen mely helységben tartózkodhat, de normál körülmények közepette, az ember hozza meg a saját döntéseit az életével kapcsolatban. Tiszta döntés esetében az ember vagy kint van vagy bent van egy helységben, én még nem nagyon láttam olyat, hogy valaki ott áll fél lábbal a fürdőben, a másikkal pedig a folyosón, és azon mereng több órán keresztül, hogy „legyen fürdés vagy nem legyen fürdés”- mint az a Hamleti vívódás. Egy ház helységei esetében ez egyszerű, vagy itt vagyok, vagy ott vagyok. Sajnos a gondolatok univerzumában, már nem ily egyértelmű és együgyű a dolog, mert az emberek többsége csak filozik és filozik a dolgokon, és képtelenek dönteni valamivel kapcsolatban. Menjek moziba, vagy ne menjek moziba? Váltsak munkahelyet vagy maradjak? Tanulnom kell, de inkább játszanék, most mi legyen? Kell a pénz, de feketén dolgozni törvénytelen, mit tegyek? Szeretnék gyorsabban hajtani az autóval, de akkor megbüntetnek, mit tegyek? És így tovább. Számtalan dologban az ember nem hozza meg az egyértelmű döntéseit és csak mereng a dolgon, és nem jut egyről kettőre.

Van mikor meghozunk egy döntést, de hozzá tesszük a kétség gondolatát is, hogy vajon jól döntöttünk-e vagy egyáltalán jól tettük-e, hogy döntöttünk. Tehát van a kristály tiszta döntés és a talán. A talánnak számtalan foka van, a kétségekkel tűzdelt döntéstől egészen a teljes döntésképtelenségig.

Amikor egy talánnal találjuk magunkat szemben, akkor előjönnek mindenféle belső gyötrelmek, ez megakasztja az ember áramlásait, nincs cselekvés, megáll az élet egy bizonyos mértékig, és következményként a környezetünk is nemkívánatos dolgokkal áraszt el minket.

• Drágám, menjünk el moziba?
• Nem tudom…. És beindul a filo gépezet: „…. elmennék, de nem is….jó lenne egy kicsit kikapcsolódni, de van más dolgom is….nincs egy jó ruhám sem, de senki sem látja ezt este….pénzbe kerül, de le is tölthetjük ingyen a nettről….”
• Na, megyünk moziba vagy nem?- kérdi a párja ingerülten vagy úgy 5 perc elteltével.
• Hát…. nem tudom! – válaszol ingerülten.
• Akkor tudod, hogy mikor viszlek legközelebb majd el bárhová is!!! – És dühödten becsapja az ajtót.
• „Bunkó….”

És egész este duzzogva és ingerülten kerülgetik egymást. Pedig elég lett volna egy „Igen!” vagy „Nem!” vagy „Ma nem!” vagy „Ezt a filmet soha!” vagy „Ne menjünk moziba, vásárolnunk kell ma este!” vagy bármi más, de egyértelmű döntést kell hozni.

Tekintsük a küszöböt, mint a talán jelképét. Tekintsük a küszöböt, mint az élet iskolájának egy példaeszközét, mely arra tanít, hogy hozzuk meg a döntést, ne lépjünk a küszöbre, mert ténylegesen felszabadulnak az ártó szellemek!!!

Az áldozattal és az áldozás cselekvésével kapcsolatban, nekem az a véleményem, hogy a Mindenható nem arra tart igényt, ami Neked a legkedvesebb. Őneki nincs erre szüksége. Miféle isten az, mely mondjuk élet áldozatot követel? Nézzük az áldozatot a küszöb szemszögéből. A küszöb választ el két eltérő helységet, két eltérő teret, két eltérő állapotot. Ha a két állapot nem egyrangú, hanem az egyik magasabb rendű, mint a másik, ahhoz, hogy az alacsonyabból a magasabb állapotba átlépjünk, fel kell áldoznunk az egyik legkedvesebb állatunkat. Ezt most átvitt értelemben próbáljuk felfogni. Ne vigyük magunkkal a magasabb állapotba azokat a dolgainkat melyek nem óda tartoznak. Ha például szeretek dohányozni, de szeretnék egy egészségesebb életet élni, ahol nincs helye a tüdőmet károsító kátránynak és egyéb mérgező füstszármazékoknak, akkor fel kell áldoznom ezt a „nekem kedves állatot”- a dohányzást – és átlépem a küszöböt, azaz meghozom a döntést: „Nem dohányzom!” Meglehet, vannak olyanok, akik a fokozatos leszoktatást javasolják és lehetséges, hogy nagyon is igazuk van, de ebben az esetben is az illető fokozatosan áldozatot hoz, viszont, amíg ezt nem teszi meg végérvényesen, addig a küszöbön táncol. És nehéz leírni, hogy mennyi ártó szellemmel kell viaskodnia ez-idő tájt.

A fürdőből vissza lehet menni a folyosóra, meg vissza a fürdőbe, meg ….. és így tovább, és nem számít, hogy hányszor tesszük ezt meg míg nem lépünk a küszöbre. Na nem azért, mert elkopik a küszöb, hanem hogy ne gyötrődjünk. Hozhat az ember egy döntést: „Mostantól dohányzom!” és nyugodt szívvel viseli a dohányzás következményeit, hiszen ebben az állapotban, ebben a térben, ebben a helységben akar tartózkodni, és miért is ne tehetné ezt meg? Csakis akkor van baj, amikor egyik lába itt, másik lába ott: „….dohányzom….káros az egészségre….nem volna szabad dohányoznom….de jól esik ez nekem….de környezetem folyton piszkál ezért….”. És ott áll a küszöbön és gyötrődik. Majd egyszer belefárad és hoz egy döntést és kiugrik az ablakon: „Lesz..om, hogy árt az egészségnek, akkor is dohányozni fogok!”, csak elfelejtette, hogy a kilencediken lakik és innen nem célszerű az ablakon távozni. Ezzel a döntésével azt is mondhatta volna más szavakkal: „Minden egyes cigivel megölöm egy kicsit magamat!”,– ez olyan, mintha úgy döntött volna, hogy a küszöbön fog csücsülni…. A megoldás egyszerű, dönthetne úgy is, hogy „Dohányzom!” csak ilyen egyszerűen, nem rendelve semmiféle egyéb gondolatot e döntéséhez. Egyébként az, hogy a dohányzás káros lenne az egészségre csakis döntés (beleegyezés) kérdése. Ismerek 80 éves embert, aki napi 2-3 csomag cigit szívott 50 éven át és makk egészséges mind a mai napig is….

Hozunk egy döntést, az élet meg bebizonyítja, hogy nem volt túl szerencsés a döntésünk. A helytelen utat szokták az emberek választani: legközelebb nem hoznak döntést. A helyes út, hogy rendületlenül hozunk döntéseket. Jogodban áll bármikor megváltoztatni valamely döntésedet és még csak magyarázattal sem tartozol senkinek sem. Ettől nem biztos, hogy megértenek, vagy szeretni fognak, de mindenképpen épelméjű maradsz, és legalább Te haladsz valamerre az életben.

A magyar népmesének példaértéke van, lélekrendező értéke van, felkészít az élet dolgaira, mert általában egy túlélést támogató tapasztalaton alapszik. Ha nem értjük talán babonásak leszünk, de ha megfigyeljük a jelenségeket az életünk élése során és tanulunk másoktól is, akkor egyre mélyebben megérthetünk egy-egy életbölcsességet. A mai gondolatom számodra: ha találkozol egy talánnal hozz egy döntést a dogokkal kapcsolatban. Minden az utadban előforduló küszöböt lépjél át, ezzel a cselekvéssel gyakorlod azt, amit a gondolataid univerzumában kell megcselekedned.

Talán a megértés fénye rávetődött legalább egy pillanatra eme mondatra és szokásra: „magyar ember nem lép a küszöbre, mert ha megtenné, akkor felszabadulnak az ott lakozó ártó szellemek”

További jó munkát,

baráti üdvözlettel:

Dochnal Róbert

építési specialista