Aprópénz
az időben
írta: Dochnal Róbert
(2012. 09. 19.-én)
Ha már
költségvetésekkel foglalkozom, leültem és számoltam egyet. Az
ember a mindennapjaiban költekezik erre-arra, vesz ezt-azt, vannak
köztük létszükségleti cikkek, de akadnak olyan kiadási is,
melyekre nem igazán van szüksége a működéséhez. Ha nem
figyelünk óda és nem rendelünk minden forint mellé egy konkrét
célt a kiadását illetőleg, akkor hajlamosak vagyunk aprópénzeket
elpazarolni. Erre példa lehet egy kávé az automatából, egy kis
nasi, egy sör, stb.
Kiragadtam
három tételt, mely elégé gyakori, legalábbis ezt már több
szakmunkásnál meg is figyeltem: napi egy kávé, egy csomag cigi és
egy sör. Mindhárom árucikkről mondhatni, hogy nem létfontosságú
az emberi szervezet működtetéséhez.
A matematika
a következőket mondja:
1
kávé/nap x 100 Forint x 365 nap x 40 év = 1.450.000 Forint / élet,
1
csomag cigi/nap 680 Forint x 365 nap x 40 év = 9.928.000 Forint /
élet,
1
sör/nap x 150 Forint x 365 nap x 40 év = 2.190.000 Forint / élet.
ez összesen:
13.568.000 Forint /
élet.
Van egy
másik adat is, ha a fenti napi összeget betennénk a bankba és
lekötnénk az éppen legalacsonyabb bárhol is elérhető kamaton,
mely jelenleg 6%, akkor: 1.000
Ft/nap x (6% kamatos kamat) x 40 év = 56. 489.748 Forint / élet.
A fentiekből
is látszik, hogy ez a befizetett pénznek a majdnem négyszerese
(3,87 szorzó).
A kamatos
kamat egy exponenciális görbén mozog, az idő első felében alig
érzékelhető a kamat,- ezért értelmetlennek ítéli az ember első
látásra a fentieket-, de a vége felé látványosan megemelkedik a
kamat. A bankárok ugyan ezt alkalmazzák, de fordítva. az egész
kamatot az idő elején kérik el, illetve sokkal nagyobb kamatlábbal
operálnak.
A fentieket
összegezve:
- lenne az embereknek pénzük építkezni hitelek nélkül is,
- érdemes megnézni, hogy mire költünk, ehhez minden kiadást meg kell tervezni és nem szabad többet költeni mint, amit eldöntöttünk, hogy el is fogunk költeni,
- nincs értelme hitelt felvenni, mert 20 év távlatából szemlélve a dolgokat, ugyan abból a fizetésből, aki gondosan takarékoskodott, 8-9 szer több mindent tud megvásárolni, mint az, aki az elején hitelt vett fel,
- ha mi már belekeveredtünk a hitelek csapdájába, legalább a gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy van egy egyszerűbb út is az életben, mely azonos erőfeszítések mellett sokkal nagyobb prosperitást és életszínvonalat biztosít a számukra, nem kell más mint: tervezés, takarékoskodás, fegyelem és kitartás.További jó munkát,baráti üdvözlettel:Dochnal Róbertépítési specialista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése