Hogyan
egyezzünk meg valakivel?
írta: Dochnal Róbert
(2012. 06. 02.-án)
Ha két személy egyetért
valamiben akkor nincs miről vitatkozni, megértik egymást, kedvelik
egymást. És fordítva, ha nem értenek egyet, akkor vita van
közöttük vagy akárcsak már nem is beszélnek egymással, nagyon
nem kedvelik egymást.
Ha két személynek azt
mondjuk, hogy hozzanak egy pár cipőt, akkor nagyon meglepődnénk,
hogy ki mit hoz majd elénk, mondjuk az egyik egy piros körömlakk
cipőt a másik meg egy gumicsizmát. És egyikőjük sem tévedett,
mindkettő teljesítette a feladatát. A legjobb tudásuk szerint
cselekedtek.
Sajnos egyiket sem
húzhatjuk fel a menedzserek báljába, ezért megint kiadjuk az
utasítást: „hozzanak egy férfi fekete félcipőt, amit fel tudok
húzni a menedzserek báljához” Talán még ez az információ sem
elégé precíz, mert nem adtam meg a méretet, a fazont, a
lábszélességet, a füzőt-csattot-vagy belebújós fajtáját, a
tokmagasságot, a felületi megdolgozást, stb…. És ha ezt
mind-mind megadjuk, még mindig fenn áll annak lehetősége, hogy
olyan cipőket fognak hozni, melyek egyszerűen nekem nem
tetszenének.
Minden embernek megvan a
saját véleménye egy adott dologgal kapcsolatban. Ezek a vélemények
kisebb vagy nagyobb mértékben eltérnek egymástól. Ez gond, mert
akkor nincs egyetértés, viszont van balhé. Célszerű egy a
fizikai univerzumban lévő dologban megegyezni, amit mindkét fél
meg tud vizsgálni és legyen az a közös valóság, amiben már meg
lehet egyezni. Ezt realitásnak hívják. Ha ránézünk egy
asztalra, akkor meg tud két ember állapodni abban, hogy az a tárgy
egy asztal. és meg tudnak abban is állapodni, hogy egy ilyen
asztalt kell majd legyártani.
Sajnos az építőiparban
minden termék egyedi, alig található két egyforma épület, ezért
nagyon nehéz úgy megegyezni, hogy rámutatunk egy házra és
pontosan olyanban egyezünk meg. A rajz a majdani épület ábrázolt
elméleti szimbóluma- képviseli a megvalósítandó létesítményt.
Minél pontosabb a részleteiben, annál könnyebben lehet
meghatározni a közös nevezőt, hogy mindkét fél ugyan arra
gondoljon. De sajnos még ez sem elég, mert a Megrendelő fejében
egy teljesen más kép lakózik, mint a Kivitelező fejében, és
arról ne is beszáljunk, hogy mi mindent gondolhat Lajos bácsi a 70
éves kőműves mester, aki ott sincs az egyeztetéseken, viszont Ő
építi a saját két kezével a házat.
Elméletileg úgy lehetne
megegyezésre jutni valamivel kapcsolatban, ha meghatároznánk
minden olyan paramétert, ami fontos, továbbá ha meghatároznánk
minden egyes paraméternek a minőségét és a minőségének a
mérési módszereit és az eltérések tűrési határértékeit.
A minőségre találtam
egy jó meghatározást, a minőség a tökéletesség foka. A
tökéletesség az egy elérhetetlen abszolutum, mindenkinek
mást-mást jelent, azaz ha valami tökéletes, az lehet még
tökéletesebb és még tökéletesebb, és így tovább. Adhatnánk
a tökéletes szónak egy használható meghatározást, valami, ami
nagy mértékben megfelel egy elvárásnak, nagy mértékben kielégít
egy igényt. Tehát valaminek a tökéletessége egyéni szubjektív
dolog, és a minőség ennek egy foka.
Létezik a gradiens skála
fogalma, azaz valaminek a fokozatainak az egymásutánja. Ez olyan,
mint egy lépcső egy házban, a lépcsőfokok egyik a másik után
következnek és egyre magasabban helyezkednek el. Ezt úgy is
hívhatnánk, hogy a magasságok gradiens skálája egy házon belül
két emelet között.
A tökéletesség
gradiens skálának a két véglete abszolútumok- elérhetetlen
fogalmak, a felső a végtelen tökéletesség, az alsó pedig a
végtelen hiba. E két véglet között számtalan pont létezik, és
minden építőipari termék ezen a skálán elfoglal egy pozíciót.
Ezt a pozíciót hívjuk az adott termék minőségének.
A szakmánk keveri a
minőség és a megfelelőség szavakat, ami nem baj, de jó ha
látjuk ezek közötti különbségeket és kapcsolatokat. A
megfelelőség az egy felállított mérce a tökéletesség gradiens
skáláján, felette a dolgok megfelelnek az elvárásoknak, alatta
pedig nem felelnek meg az elvárásoknak.
Ezekből egyenesen az
következik, hogy úgy kellene megegyezni valakivel, hogy minden
egyes termékkel kapcsolatban meg kell határozni a megfelelési
pontokat, és ha ez nem teljesül, akkor mi az alkalmazandó
megoldás. Ha ez így történne, akkor nem lenne semmi vita az
építőiparban, mert bármely résztvevő illetve kívülálló
képes lenne ugyan arra a következtetésre jutni egy adott termék
minőségével és az alkalmazandó orvoslatokkal kapcsolatban.
További jó munkát,
baráti üdvözlettel:
Dochnal Róbert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése