Hipnózis
Írta: Dochnal Róbert
(2012. 08. 09.-én)
Már megint az a kérdés,
hogy mi köze van a hipnózisnak az építőiparhoz vagy úgy
egyáltalán az ember életéhez.
Nos, lassúk csak, a
hipnózis az a cselekmény, amikor a hipnotizőr az alanyt egy transz
állapotba hozza, mely alatt utasításokat ad neki, melyeket egy
jövőbeli pillanatban végre kell hajtania, amikor megkapja a
megfelelő jelt. Például egy cirkuszi mutatványként a hipnotizőr
azt mondja az alanynak, hogy „…. majd amikor megérintem a
fülemet, akkor Te majd vakkantasz kettőt….”.
A transz állapot egy
olyan állapot, amikor az egyén nincs magánál, egy öntudatlan
állapot valahol az alvás és az ébrenlét között. Az
öntudatlanságnak nagyon sok fokozata van: egy kis tűszúrástól
vagy az „éppen elmerengtem egy pillanatig valamin” állapottól
egészen az önkívületig, amikor az embert fejbe vágták, vagy a
komás állapot.
Ezt legkönnyebben a
következők alapján lehet megérteni. Az embernek vannak figyelmi
egységei. A figyelem az, amit rá tudunk irányítani valamire. Mint
a denevér, mely kibocsát valamiféle hullámot, ami beleütközik
egy akadályba, ahonnan visszaverődik ez a hullám és a denevér
ezáltal érzékeli az akadályt. Ehhez hasonlóan az ember is a
figyelmi egységeit képes ráhelyezni valamire vagy valakire- fura
mód- érzékelés céljából.
Azok a figyelmi egységek,
melyek felett az ember saját maga rendelkezik, azok a szabad
figyelmi egységek. Minden ember más-más szabad figyelmi egység
mennyiséggel rendelkezik. Előfordulhat, hogy figyelmi egységek
rögzülnek valamin és ott is maradnak, azaz már nem szabadok, az
egyén már nem rendelkezik felettük. Ezt az állapotot nevezhetjük
öntudatlanságnak.
Tehát, a hipnotizőr nem
tesz mást, mint rögzíti az alany szabad figyelmi egységeit, és
helyettük ad az illetőnek- akinek most éppen nincs szabad akarata-
egy parancs csomagot (egy vagy több utasítást), mely nem biztos,
hogy egyezik az alany érdekeivel.
Nem lehet bárkit
egykönnyen hipnotizálni, azok a könnyű esetek, akik eleve kevés
szabad figyelmi egységekkel rendelkeznek. Azon emberek, akik nagy
mennyiségű figyelmi egységgel bírnak, nem hipnotizálhatók egy
egyszerű csillogó ingával és egy pár barátságos lágy szóval.
Őnáluk kemény eszközöket kell bevetni az öntudatlanság
eléréséhez, drogokat és fájdalmat kell alkalmazni…..
A hipnózis ezen a
bolygón az egyik legrégebbi és leggyakrabban használt
kontrollmechanizmus. Ezzel tömegeket lehet kontrollálni. A recept
egyszerű: „rögzítsd a figyelmet valamin és adj utasításokat”.
Teremts nekik egy megoldhatatlan, de életbevágó problémát, és
az egész idejüket azzal töltik, hogy keresik és keresik és
keresik a megoldást, mert lehet rögzíteni a figyelmet egy
nemlétező fenyegetésre is, ami nem érzékelhető hiszen nem
létezik, és ezáltal nincs is rá valós megoldás. Példa erre a
devizahitelek, a nem érzékelhető adat az árfolyam folyamatos és
rapszodikus változása, és adat híján az ember nem képes
döntéshozatalra, vagy a sűrűn hangoztatott „befektetői
hangulat”, vagy a „jobboldaliak” lenácizása, vagy a
„baloldaliak” lekomunistázása. De vehetjük kicsiben is a főnök
ok nélküli üvöltözését, a feleség neheztelését, vagy a férj
gorombaságát. Ezek mind okozhatják a szabad figyelmi egységek
rögzítését, mert folyton azon vagyunk, hogy megfejtsük a
kellemetlenséget, de nem találjuk a megoldást, és még több
figyelmet szentelünk ennek, és még jobban összezavarodunk, és
egy idő után feladjuk, és onnantól kezdve azoknak a figyelmi
egységeinknek lőttek, már másvalaki rendelkezik felettük, és
valamilyen mértékben kontrollálni tudnak általuk….
Számtalan módja van a
figyelmi egységek rögzítésére, az egyik ilyen maga a munkahely
vagy a tévé. Több órán keresztül csak egy adott távolságig
figyelünk, mint például egy számítógép esetében kb. 30 cm,
amilyen messze van a monitor. 8 óra után a gép előtt, az ember,
amikor hazafelé tart megtartja ezt a távolságot vagy még le is
csökkenti, befelé néz. Ez megfigyelhető a villamoson vagy a
buszon, az emberek alig érzékelik a mellettük lévőt.
Vajon 8 óra
számítógépezés után képes egy ember biztonságosan és
tudatosan hazavezetni az autóját?
Vajon egy másnapos darus
képes lesz tudatosan és biztonságosan irányítani a daruját?
Vajon egy jelenidejű
problémával birkózó munkavállaló vagy munkáltató mennyi
figyelmet tud fordítani a munkájára, hogy az jól készüljön el?
Mi a megoldás?
Én a következőket
tudnám javasolni, amit bárki meg tud tenni:
- ne fogyasszon semmiféle tudatmódosító szert, legyen az drog, nyugtató, alkohol, stb., önszántából ne mondjon le saját józan eszéről,
- minden nap tegyen egy hosszabb sétát és helyezze ki a figyelmi egységeit, azaz nézzen messzire, a fákra, a háztetőkre, messzi pontokra, stb.,
- döntse el, hogy sosem adja fel és halad a saját céljai felé,
- sosem mások véleményére, hanem a saját megfigyeléseire alapozza döntéseit,
- ha azon veszi észre magát, hogy túl sokáig csinál valamit, ami fárasztja, csináljon valami másfélét is. Ha egész nap szellemi tevékenységet végezz, néha sportoljon vagy csináljon valamiféle fizikai munkát vagy fordítva, ha egész nap lapátolt, akkor este olvasson egy könyvet. Ha egész nap emberekkel foglalkozott este sétáljon egyedül egy parkban, ha egész nap egyedül volt egy irodában, menyen egy fél órára emberek közé mondjuk egy metróállomásra, stb….
- Mindezeken felett jó lenne tanulni az élet dolgairól, az élet mozgatórugóiról, hogy legyen kellő megértése a dolgokkal és a szituációkkal kapcsolatban, illetve ezek megoldásairól. Továbbá vannak eljárások, melyek által visszaszerezhetők rég elveszett figyelmi egységek….
További
jó munkát,
baráti
üdvözlettel:
Dochnal
Róbert
építési
specialista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése